Georgi indult egy kutyaszépségversenyen! Akinek tetszik, szavazzon rá!!!

Hogy hol? Itt: http://csodabogyo.lapunk.hu
Címkék:
Georgi indult egy kutyaszépségversenyen! Akinek tetszik, szavazzon rá!!!

Hogy hol? Itt: http://csodabogyo.lapunk.hu
Pihe kandúr már teljesen megbarátkozott új környezetével. Kapott féreghajtót, bolhaírtót, kicsit tisztogattam is, most már csak soványka. De szépséges angóra vér csörgedezhet ereiben, látszik a fejalakatán és az egész tartásán, farkán.

Itt jobb, mint a ketrecben!

Nem is látszik, milyen sovány vagyok

A bundámon van még szépíteni való!De már fehéredik!
És persze szegény Bingót ki kell zárni a fürdőszobába, hogy én sétálgathassak egy kicsit.
Alig vettem búcsút Lalától, aki, mint utánaérdeklődtem, kitűnően érzi magát új otthonában, helyébe máris akadt egy újabb mentendő árva. Igaz nem olyan pici, mint Lala volt, de szomorú, kidobott cica. Egy hófehér, fiatal kiskandúr. Elneveztem Pihének. Nos, Pihe még nem éppen pihe. Kissé szurtos, soványka és boldogtalan cica. Bebújt ketrece sarkába, ott érzi egyenlőre biztonságban magát. Nem eszik, nem iszik, csak fél. Pedig barátságos, kedves cicatermészete van. Kicsit megviselte a hazaút, mert táskámban hoztam haza. Még szerencse, hogy ilyen nagy, vállra akasztható szatyrokkal jár egy előrelátó macskamentő!
A kép még befogása előtt készült.
Weird creatures with Nick Baker - Nick Baker különleges teremtményei - A vadonban Nick Bakerrel
Nick Baker a természetet, a vadont, annak is a legeldugottabb zugait járja stábjával, és érdekesnél érdekesebb állatokat mutat be nekünk. Sok esetben a létezésükről sem hallottunk. Aki vonzódik a sokszor extrém külsejű, különleges állatokhoz, szívből ajánlom ezt sorozatot az Animal Planet csatornán.
Gondokodtam, hogy bemutatok néhány különlegességet ebben a blogban, még az is lehet, később megteszem, de most inkább megtekintésre ajánlom ezt a szuper sorozatot.
Törpe háromújjú lajhár - Pygmy sloth
A kutyaeledel-gyárosok, az ideggyógyászok, az állatorvosok és az állatkereskedők mind egyetértenek abban, hogy állatot tartani jó. A pennsylvaniai egyetemen 1977-ben végzett ideggyógyászati kísérletből kiderült, hogy a szívbetegek életben maradására minden tényező közül a legnagyobb esélye a házi állattal rendelkezőknek volt. Dr. Aaron Katcher sokat idézett tanulmánya szerint az állatokkal való kapcsolat még a társas emberi viszonyoknál is fontosabb. Ráadásul nemcsak kutya, macska, hanem aranyhal és papagáj tulajdonosok is akadtak a hosszabb életű szívbetegek között, egyikük meg éppenséggel gyíkfélét, egy leguánt tartott terráriumban. Az ideggyógyász professzor kijelentette, hogy a házi állatok kedvező hatással vannak gazdájuk vérnyomására. Lehetséges, hogy vérnyomásunk már annak hatására is csökken, ha kutya van a közelünkben? (Ez persze nem vonatkozik a nagytermetű vérebek társaságára.) A látványukkal gyönyörködtető állatok legalább olyan nyugalmas perceket jelentenek a szemlélőjüknek. Ember és állat kapcsolatát sokan sokféleképpen tanulmányozzák napjainkban is. A kutatóknak köszönhetően kijelenthetjük, hogy valamilyen módon minden élőlény kommunikál a környezetével, és ezen belül is kiemelten, valamilyen saját nyelvezeten "beszélget" fajtatársaival. Milyen érdekes, hogy az emberi kommunikációnak is több mint felét a testbeszéd teszi ki, vagyis szavak nélkül adunk és veszünk is jeleket a környezetünkből.
Adatok szerint a gazdik több mint fele családtagnak tekinti a környezetében élő állatot. Úgy társalog, úgy gondoskodik róla, mintha a gyereke lenne. Sok magányos ember így teremt magának családot. A társaság már önmagában pozitívan befolyásolja a személyiséget, nyitottabbá válik, könnyebben teremt kapcsolatokat. A kutyák amolyan „szociális kenőolajként” működnek egy lakótelepi közösségben: magyarán közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Egy jól megválasztott állat teljesítménynövelő hatással van a gyerekekre, sok esetben tanulási zavarokat képes orvosolni. Ha engedjük, hogy az apróságok lakótársa legyen egy saját maga által választott kutya, akár tengerimalac, vagy kanári olyan jellegzetes kisgyermekkori problémák, mint az ágybavizelés, vagy a lidércálmok ugyancsak enyhíthetők. A gyerekek számára az állattal való együttélés könnyebben átlátható társas szabályokat mutat meg, a kommunikációs jelzéseikre azonnali és könnyen érthető választ kapnak, valamint egyértelművé teszi számukra, hogy a cselekedetek mindig vonnak maguk után valamilyen következményt. Az állatok ugyanis képesek felismerni érzelmeinket és annak megfelelően viselkedni. Jelenlétük csökkenti a szorongást és serkenti az érzelmek kifejezését.

Erről már több ízben is írtam, de úgy vélem állandóan szinten kell tartani ezeket az információkat. Az állat ugyan nem játékszer, nem pótgyerek, hanem egy élőlény a saját ösztönéletével,. igényeivel. Azonban, ha ezt figyelembe vesszük, tényleg harmonikus kapcsolat alakulhat ki köztünk és kedvencünk között.

Vitánk volt, van-e rendelet a cirkuszi állatokkal kapcsolatban. Mint kiderült, van. Nem is mostani, 2007.-ben született. Bár én nem szeretm a cirkuszokat egyáltalán. Az állatokat sajnálom, az akrobatákat féltem, a bohócokat utálom.
A Fauna Egyesület és a Négy Mancs Alapítvány üdvözli annak a kormányrendeletnek a megszületését, amely szigorúan szabályozza a cirkuszi állatok tartását, utaztatását és műsorokban szerepeltetését.
"Mi nem vagyunk a cirkuszok ellen, és szerintünk az állatszámok kivonása egyáltalán nem jelenti a cirkusznak, mint művészi tevékenységnek a megszűnését. Egy felvilágosult, modern ember nem az állatok nyomorúságán szórakozik, hanem a kivételes emberi teljesítmények ragadják magukkal" - fogalmazott Pencz Levente, a Fauna Egyesület programigazgatója.
Mint az Index is beszámolt róla, a rendelet megtiltja, hogy az állatot olyan módszerekkel idomítsák, amely fájdalmat vagy pszichikai károsodást okozhat. Előírja, hogy az állat kizárólag olyan mutatványra tanítható be, amely a fajára jellemző természetes viselkedés által megszabott határokon belül marad. A rendelet megtiltja azt is, hogy teherautón állatokat vigyenek körbe egy településen, amikor hangszóróval hirdetik a cirkuszi előadást.
Magyarországon közel 20 cirkusz működik 200 állattal, amelynek mintegy kétharmada háziállat, kutya és ló. Emellett megtalálható zebra, bivaly, láma, majom, oroszlán, tigris, elefánt, leopárd, kígyó és kajmán.
Az állatok sokszor szűk ketrecekben, elavult kocsikban élnek, az is előfordul, hogy láncon tartják őket sivár körülmények között. Bizonyos esetekben megfelelő táplálásuk sem biztosított - derül ki a két szervezet közleményéből.
A cirkuszra vonatkozó jogszabály elfogadása mérföldkő, véli Hercsuth Éva, a Négy Mancs Alapítvány ügyvezetője aki szerint ezt a lépést még nagyon sok követi majd, hiszen nemcsak a cirkuszokon belül várnak az állatok segítségre.
A két állatvédő egyesület szerint Magyarország más európai tagállamoknak is példát mutat a kormányrendelettel, hiszen eddig csak Ausztriában és Belgiumban tiltották be a vadállatok tartását és szerepeltetését a cirkuszban. Hasonló rendelkezés Angliában, Finnországban, Dániában és Szlovákiában áll előkészítés alatt.
Igen, Lala elment. Remélem szerető otthonba kerül!

Tenyérnyi pici cica!


Kedvenc játékával, egy pávatollal.

SZIA!!!! JÓ VOLT NÁLAD!
Bingó cicám igaz történetét már bemutattam régebben. Velem él, külön kis világunkban, mert a fekete ellenség nem fogadja el.
Lala - aki időközben celebbé nőtte ki magát - már országos hírnévre tett szert, barátságot kötött Bingóval, vagy fordítva. Mindenestre komoly figyelmet fordítanak egymásra.

Ismerkedés: te is cica vagy???

Kicsit közelebbről.

Puszi????? Vagy csak szagminta?
Én is ilyen nagy leszek?

Mekkora ez a világ?????
Az a picike cica felálló farokkal
én vagyok, Lala! Látjátok????

Megszerettem ezt a kis vakarcsot, akkor vigyázok is rá!
Cesar Millan és Victoria Stilwell műsorai a kedvenceim közé tartoznak. Kettejük programja eltér egymástól, Victoria a jutalmazás híve, Cesar viszont az ősi kutyaösztönökre és fajtabélyegekre alapozza módszerét. Egy fontos közös viszont mindekettőjük oktatásában megtalálható: az embert kell tanítani elsősorban, és tiszteletben tartják a kutyák kutyamivoltát. A kutya nem kisbaba, nem pótlék, nem unoka, vagy éppen gyerek. A kutya: kutya. Nem játék! Hosszú évezredek alatt kialakult ösztönviláguk, falkaszellemük és fajtasajátosságaik adottak. Ha ezeket tudomásul vesszük és ennek megfelelően foglalkozunk kutyánkkal, nem szabadul el a pokol, nem lesz a kutya agresszív, az altatás fenyegetettségével a feje felett, hanem egészséges, falkájában a megfelelő szintre beilleszkedő, kiegyensúlyozott, boldog társ válik belőle a befogadó család legnagyobb elégedettségére, örömére.
A mai műsorban egy kisfiú mondta Cesarnak:
- Tudom, azért foglalkozol a kutyákkal, hogy taníthasd az embereket!

Így van! Cesar Millan a kutyák tiszteletére, saját magunk megbecsülésére, nyugalmunk fontosságára és emberségre tanít bennünket. Mindenki legyen ott, ahová a természet helyezte! Így kerek a világ! És teszi ezt mindenféle ellenszolgáltatás nélkül! A kutyákkal suttogó, az embereket szerető Cesar Millan nélkül kevesebb volna a világ!
Ezt a videót is én készítettem. Sajnos a képeink töredéke se fért fel!
Tündér Lala időközben országosan ismertté vált. Befogadnák Biatorbágytól Füzesabonyig mindenhol! Nem csodálom, tüneményes kis macsek.
A kajával még hadakozunk, viszont aktivitásban nincs hiány!
Csináltam egy szuperotthont a számára.

De Lala nem ismer korlátokat.

Azt hiszed nem tudok innen kimenni????

Látod! Egy akrobata elbújhat mellettem!

Arra mi van????

Milyen izgi ez a gomb!!!
Több, mint 20ezer kóbor kutyát és macskát gyilkoltak le Ukrajnában. Hiába a nemzetközi tiltakozás, demonstráció a mészárlás még most is folyik. Mindez a sport nevében.
Mérgezik, hamvasztják, bezúzzák... és még sorolhatnám a szörnyűbbnél szőrnyűbb dolgokat, melyet állítólagos emberek az állatok ellen elkövetnek. Hogy tiszta legyen az EB-re Ukrajna.
Képeket nem akarok feltölteni, rettenetesek. Visznot megkérdezném: ember az ilyen????
Itt találhatók infők és képek: http://ujsag.allatvilag.net/2011/12/allatokat-meszarolnak-le-a-foci-eb-miatt/
Ez a kis pici cica kifogott rajtam. Nem eszik és nem iszik. Se cumisüvegből, se macskatejet, se konzervet, se semmit. Igaz, nagy a pocak, valószínű megtalálója alaposan megtömte.
No de ilyen felénk nem történhet meg, és szó szoros értelemben megtömtem. Mint egy libát. No nem kell megijedni, finoman tettem.
Száj kitát, kaja be, száj kitát, kaja be... és így haladtunk szépen előre. A végén fecskendővel kapott cicatejet, most a csinos kis házikójában durmol.
Valahogy így csináljuk!