Állatos blog

Állatvédő szemmel az állatokról

Betegen dobták ki a kutyust

A westi kutyát betegen dobták utcára – szörnyű képek

Az Orpheus Állatvédő Egyesület ebrendészeti állatmentő csapata a hét elején több bejelentést kapott a városban bolyongó, fajtiszta west highland white terrier kutyáról, akin téli kutyaruha is van, de szőre viszont alig, így a hidegben ázik-fázik szegény. Az állat befogására (az állandó helyváltoztatás miatt) csak a harmadik keresőkör után kerülhetett sor. A kutya nagyon rossz állapotától a sokat látott állatvédők is elszörnyedtek.

 

Tovább»

Osztálykirándulás


Kétszázezer eb kóborol a fővárosban, ezért is igyekeznek az állatvédők felelős állattartásra nevelni a budapestieket. Ezért tegnap osztályfőnöki órát tartottak iskolásoknak az Illatos úti ebrendészeten.

Mintha osztálykirándulásra indultak volna, úgy szálltak buszra az Újpesti Műszaki Szakközépiskola diákjai, akik túra helyett a felelős állattartásról kaptak tájékoztatást a Fővárosi Közterület-felügyelet Ebrendészetén tegnap délelőtt.

Büntethető az ebét kihajító kutyatartóA fiataloknak minden kutyán megesett a szívük, de meg kell tanulniuk: csak felkészülten vihetnek haza állatot
Fotó: Cser Dániel

– Évente több mint tízezer kutyát adnak le gazdáik. Az Illatos úton rengeteg eb visszatérő vendég, s ez egyértelműen az emberi felelőtlenség következménye, a budapestieknek meg kell tanulniuk felelősen gondolkodni, mielőtt állatot vesznek magukhoz. Ha valaki kiteszi kedvencét, az pénzbüntetésre is számíthat, de az emberek azt semtudják, hogy ezzel bűnt követnek el – jelentette ki a diákoknak dr. Kozma Tamás, az ebrendészet vezetője.

– A legfontosabb, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk: az állat felelősséggel jár – tanácsolta mindenkinek dr. Sátori Ágnes állatorvos.
– Magyarországon sokan nem is hallották még a „felelős állattartás” kifejezést. Ha azt akarjuk elérni, hogy ez valaha is megváltozzon, akkor az alapokat a legfogékonyabb korban kell letenni. És ha egy gyermek gondos megfontolás után is kutyatartóvá akar válni, annak érdemes drága pedigrés állatok keresgélése helyett előbb az Illatos úton körülnézni. Itt most is 94 férőhelyen 150 kutya vár gazdára, az ebrendészetnek pedig – hatósági feladata értelmében – mindenképpen be kell vennie a leadni kívánt állatot, s sokszor erre csak akkor van lehetőségük, ha régebbi bentlakókat elaltatnak – figyelmeztet Óvári András, a Vigyél haza! Alapítvány kuratóriumának vezetője, a rendhagyó osztályfőnöki óra szervezője.

Földesi Ádám

ADÓ1%

19561802-1-06

Támogassa az állatok
mentését adója 1%-val!

Szegedi Cicamentők

Állatvédő Egyesülete

Szegedi Cicamentők
weboldala


 


 

 


     Látogatók száma
2011.09.20.-2011.12.31.

           5100
    egyedi látogató

>

Free Calendar

Feedek
Megosztás

 

 

látogató számláló

 

 

 

Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
  • Apryl: Gyönyörű..az az 1% direkt jót tett neki:)
    (2011-10-15 23:14:41)
    Kedvenc kutyafajták
  • Apryl: Te csak akartam kérdezni..,? Úgy emlékszem pedig,hogy elküldtem...ezt te írtad? nagyon jó.:)
    (2011-10-11 18:57:47)
    Hogyan adjuk be a tablettát cicánknak
  • Eager: Fogalmatok sincs, mit tud produkálni egy macska, gyógyszerbeadás közben. Csak ámulok. Járok egy kedves tagunkhoz reggelente gyógyszert beadni a macskájának, hihetetlen. Pedig értek hozzá. Mint egy állatorvos. Ma is miután már azt hittem lenyelte, fogta, és legalább 3 méterre kiköpte. Akkora ívben... Képes tartogatni a szájában, és mikor megint azt hiszed bent van, szépen kifolyatja a szájából. És tudjátok, mi a legbosszantóbb,szinte beleröhög az arcodba. Kinevet az a fránya állat!!! Persze ez nem a nagybeteg cicákra vonatkozik.
    (2011-10-10 15:56:18)
    Hogyan adjuk be a tablettát cicánknak
  • Apryl: Ezt te írtad? Naggyon jó:)))))
    (2011-10-10 14:10:01)
    Hogyan adjuk be a tablettát cicánknak
  • Apryl: nyugi:)) nagyon jól haladsz.
    (2011-09-20 22:07:24)
    Állatos blog