Sajnos nem ért véget Bingó viszontagságos története! A Karácsony csodálatosan telt, nagyon boldog voltam. Sajnos a sors egy fekete és egy fehér macska képében közbelépett. Ági két már meglévő cicája. Tényleg két fenevad. Mindent elkövettek, hogy kellőképpen legyek a családba bevezetve, ahogy a nagykönyvben le van írva. A két fenevad azonban egyre csúnyábban viselkedett velem. Egyre többet fújtak rám, egyre többet pofoztak, és minden csak rosszabb lett. Amikor elértem azt a kort, hogy ivartalanítani lehetett, rögtön kés alá vittek. De csak a béke érdekében - megmondom őszintén, ez rosszul esett, de a békességért mindent. Azt hiszitek bevált? NEM.
Az a két fenevad ugyan úgy üldözött tovább. Istenem, mit vétettem, hát nekem nem jár megnyugvás? Már csak Ági párnáján éreztem biztonságban magam. Ez így nem mehet tovább, mondta a családi tanács, szegény cica, csak rosszabb helyzetbe került, így Ági sírva visszavitt a CicaVár-ba.
Igazából mindig szerettem ott. Most már többnyire új cicák voltak, és most én lettem az aki megválogatta a társaságot. A lányok csak hümmögtek, ezt se lehet csinálni, azt se lehet csinálni, miattam. Lehet, a sok piszkálódás miatt, vagy ki tudja, én is veszekedős lettem. Sok fiút bántottam. Igen! Ha engem lehetett!! Eltelt jó pát hét, és jött egy pár, akik cicát kerestek. Jó, persze hogy nem kutyát. És megtetszettem nekik. Hurrá. Ágival szomorúak voltunk, de náluk egyedül lehettem. Megint sírás, búcsú, Cynthiával elmentem.
Jól is éreztem magam Cyntiáéknál, Ágiék tartották a kapcsolatot. Nagyon sokat beszéltek rólam. Közben alaposan meg is nőttem, hiszen a bingó fejem miatt kaptam a B vitaminokat, és faltam. Megszoktam, Cynthia nagyon szeretett, és is megkedveltem őket. És akkor beütött a balhé. Már megint! Cynthiának új munkahelyet kellett keresni, és oda, az ottani szállásra nem vihetett engem! Na kész! A két csaj, Ági és Cynthia sírtak a telefonban, mikor megbeszélték további sorsomat. Persze Ági otthon már megint megkapta az utasítást: ide most már tényleg nem hozol több macskát! Ági pedig azt mondta: nem szólok otthon egy szót sem. Bingó lassan kétszer akkora, mint az otthoni kettő, talán már megtudja védeni magát. Egyszerűen fogom és hazaviszem. A CV-be még egyszer nem engedem! Közben, azon gondolkodtak, miért nem adták a Bumeráng nevet nekem. Legalább úgy illik rám, mint a Bingó. Így is lett, ki sem vettek a hordozóból, irány Ági lakása. Hát mindketten féltünk!
Végül nem lett balhé Tibor részéről, Ő megadóan rám nézett és elmosolyodott. De a két fenevad semmit nem változott. Csakhogy én meg megnőttem. És akkora pofonokat tudok adni nekik, hogy... . És most itt tartunk. Van amikor fél napig sincs semmi baj, utána, cirkusz. Még a fehér, ő tűrhető. De a fekete, ő gyűlöl. Ebből még békés együttélés sem nagyon néz ki. Csak ül és néz. És amikor nem bírom tovább, ugrunk. De nem kell most már annyira félteni. Nem vagyok a marakodás híve, nem is úgy neveltek, de megvédeni megvédem magam. Most valahogy Ágival rosszabb a kapcsolatunk, mert ő dirigál és szervez és próbálkozik. Tiborral viszont egészen jóban lettünk. Sőt már Ádám, a fiuk is megsimogatott. Ági próbál mindhármunkat nagyon szeretni, tudom, hogy valójában is így van, de már olyan jó lenne egy kis béke! Remélem egyszer még azt is megérem!
Bingó
BINGÓ ÚJÉVI NAPLÓJA
2010. január 08.
Azt nem mondhatom, hogy felhőtlen az életem, de lényeges változások történtek. A legfontosabb, hogy én is előléptem "fenevaddá". Nem hiszem,. hogy ez a családból osztatlan elismerést váltott ki, de ez volt egyetlen választásom. Nem tölthetem egész éltemet a fotel takarója alatt. A felállás a következő. (érkezési sorrendben):
1. fenevad: Pici, az exkandúr. Ő meredten néz, néha mond is valamit, azt elengedem a fülem mellett.
2. fenevad: Tücsi, az exhölgy. Ő kígyóiskolába járhatott, mert állandóan fúj és sziszeg, ha találkozunk. Igyekszem elkerülni. 3. fenevad: én, Bingó, a vagány exkandúr, fantasztikusan tudok morogni. Csodálatos hármas.
Nappal már nem bújok a takaró alá, de nem is legénykedem. Néha játszom Ágival, felfekszem a párnájára, meg hagyom, hogy Pici megegye a kajámat és használja a WC-met, ezeket ő kifejezetten élvezi. Neki is nehéz gyermekkora volt!
Még mindig, ha nincs itthon senki, vagy éjszaka, a két másikat külön zárják, biztos ami biztos!
Az estéket és éjszakákat szeretem a legjobban. Ilyenkor ketten vagyunk Ágival. Ehetek, ihatok, játszhatok kedvemre. Lerámolok mindent, ami "Bingómagasságban" van. Szegény Ági néha tégely puffanásokra, vázatörésekre ébred. Mit csináljak, ilyen a természetem. A kapcsolatunk Ágival sokat javult, rájöttem, tényleg csak szeretni akar bennünket. Ronda macska voltam, mert volt hogy még az arcát is megharaptam, meg simogatás közben a kezét összekarmoltam. Ma már nem csinálok ilyet. Amikor fél hatkor felébresztem, dorombolok hangosan és sokat, és még macskapuszit is adok. Lehet, egy kicsit korán van még Áginak, de ilyenkor én már friss vagyok. És Ő nagyon örül a dorombolós ébresztőnek!
Mikor reggel összeeresztenek bennünket, van egy kis cécó, de a nappalok is már normálisabban telnek. Ki is megyek Tiborhoz, és filmet szoktunk együtt nézni. Hát így telnek cicásnapjaim. Boldog Új Évet kívánok cicatársaimnak, gazdásoknak és gazdátlanoknak. Remélem nekik is jót hoz az új év. Hallottam, Ágiék valami nagy fába vágták fejszéjüket. Nekik szeretnének jobb sorsot!!! Remélem sikerülni fog!
Bingó
2010. február 1.
Hogy szalad az idő, mindjárt vége a télnek. Ma mesélte Tibor, hogy szegény Georgit megtámadták séta közben ismerős és ismeretlen kutyák. Majdnem nagy baj lett. Liza miatt! És azt a szégyentelen Lizát is mindig eteti, már Tibor. De ezzel vége a barátságnak! Mondom én, a nagy állatbarát.
Itthon talán nyugisabb a helyzet. Még mindig Ágival alszom, de különben kint vagyok a dolgozó szobában a többiekkel. Előfordul, hogy össze-össze ugrunk a kalózokkal, de talán elviselhetőbb a légkör. Mindhármunknak van egy-egy megszokott helye, és ott nyugton vagyunk. Tibor is sokat simogat és dajkál. De szerinte még mindig túl sok ez a három rosszcsont egy rakáson, de én tudom, Ági már nem fog elengedni többet.
2010. március 2.
Lassan közeledik a tavasz. Helyzetünk szinte ugyanaz, csak Tibor türelme fogy. Unja a sok acsarkodást. Ági megkérdezte a Cicamentős (mert már olyan is van!) doktor bácsit, hogy van-e remény a változásra. Ő azt válaszolta, ha eddig nem ment, már ne nagyon reménykedjünk. Ági ezt beletörődve hallgatta, de ő már nem akar változtatni. Én megmondtam!!! Azért én igazságtalan vagyok nagyon Ágival, mert sokszor még most is megharapom - igazából nem is tudom miért. De egyre többet fekszem éjszaka mellé, megengedem, hogy simogassan, meg megfogja a mancsomat.
Ez a kedvenc helyem. Innen szoktam nézelődni, figyelni az ellenséget - már ha nem alszom.
Bingó
Már nem akarok sokat mondani. A helyzet nem javult meg, hanem kritikussá vált. Ágiék csináltak egy cicás egyesületet, ott még nyilvántartottak, mint gazdit kereső cicát, de én tudtam, amit tudtam.....
Úgy is lett!
Volt pár bújóhelyem, pléd alatt, könyvespolcon, ágytakaró alatt, Tibor háta mögött, de már ezek sem hoztak enyhülést. Az a fekete bestia kivégzett. Szó szerint. A sziszegős macától el lehettem volna, de a fekete nem adta fel. Kiútált. Véglegesen átköltöztem Ágihoz. Mind a mai napig, pedig már a 3. évemet is betöltöttem, külön élünk Ágival. Persze, néha betolakszik egy-kettő-négy-öt mentendő csecsemő, akiket Ági cumival etet, de azok nem számítanak. Nőnek egy kicsit és elköltöznek végleges helyükre. Néha azért féltékeny vagyok egy kicsit, és ha Ági nem figyel oda, bántom őket! Ha engem lehetett!!! Ja, és ha a piciket kiengedi a ketrecből, engem! kizár a fürdőszobába. Ezt már én nem is értem!
Most én vagyok a szobánk hercege. Nincs kicsi, nincs pici, csak Ági és Én, Bingó a gyönyörú, 7 kg-os exkandúr. Bevallom, a tüske még mindig ott van a szívemben, és már marad is örökre, és ha Ágihoz odabújok egy simogatásra, mindig kap egy finom, figyelmeztető, de kedves cicaharapást is. Pedig ő mindig a javamat akarta.
És nem lett belőlem ölmacska. Annál büszkébb macska vagyok én,
Bingó!
Én kerülök a Cicamentők jövő évi naptárára! Megérdemlem!
Észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Velem van még egy ugyanolyan nyiszlet cirmos, és egy nagyobb fehér-cirmos cicuska, egy hatalmas dobozban vagyunk. Szinte elvesztünk benne. Hogy előtte mi történt, nem tudom, de hallottam, hogy 2 bácsi beszélget és telefonál, meg azt is hallottam, hogy több hang is mondogatja: én nem tudok mit kezdeni velük…. Körberaktak bennünket kajával, de még olyan picikék voltunk, hogy nem is tudtunk enni. Meg teljesen ki voltunk száradva, tikkadva, azt hittem vége lesz mindennek. 
És ez így ment napról napra, hétről hétre. Nem mondhatnám, hogy imádtam a kádat, igyekeztünk is, hogy minél hamarabb ki tudjunk mászni belőle, de ehhez még nőnünk kellett. Ha kellett gyógyszert kaptunk, ha kellett injekciót, ha kellett simogatást és sok-sok szeretetet. Most már elárulom, Kati néni (az oltogatós) és Ági néni volt a mi életmentőnk. Hálásak is leszünk Nekik, amíg csak élünk. A Tappancstól kaptuk a kaját, amit az önkénteseik gyűjtöttek, önkénteseiktől pedig a szeretetet és gondoskodást. Szépen fejlődtünk, és szépen tudtunk már viselkedni. 
